Ugrás a tartalomhoz Lépj a menübe
 


Kiegészítések a "Buddhista Közgazdaságtan"-hoz

2012.06.06

Kiegészítések a „Buddhista Közgazdaságtan”-hoz


A Shirayan-Vajramutthi Harcművészet szellemisége szerint a munkát kétféleképpen lehet tekinteni. Egyrészt 'rabszolga-munka'-ként, másrészt 'magasztos-munka'-ként.
A 'Shirayan' szellemiségű tanítások szerint akkor beszélhetünk rabszolgamunkáról, amikor a tevékenység célja az élet fenntartásához szükséges javak megszerzése, önmagunk és családunk eltartása.  Ez esetben az ember képzettsége és a munka-kereslet függvényében választhatja meg tevékenységét, de sok esetben nem nyílik lehetőség válogatásra.
Ha az egyén számláit fizetni szeretné és táplálkozni is kíván, el kell vállalnia azt, amivel pénzt tud keresni. Ez ugyan különb dolog annál, mintha lopással, rablással, vagy csalással szerezné meg a betevőre valót, de a szükségből felvállalt tevékenység által sok esetben brutális elnyomás alá kerül a személyiség. A munkavállaló számára ugyanis megalázó lehet a tevékenység jellege, vagy a főnök viselkedése általi kiszolgáltatottság. Mivel a munkás kényszerhelyzetben van, bajban van, így felvállalja az adott tevékenységet, és ezt a kiszolgáltatottságot használja ki a munkaadó. A munka megvonását, a fizetés csökkentését helyezi kilátásba. Rákényszeríti a munkavállalót, hogy háziállatok módjára az engedélyezett időpontban, esetenként csengőszóra fogyassza el ebédjét, s a csengőszó hangjára fejezze azt be, bárhol is tart. Ha a munkás ezt oktalan állat módjára elfogadja és természetesnek hiszi, akkor folyamatosan rombolja saját személyiségét, gyengíti önnön emberi tartását.
A munkás - végül is kényszerből ugyan, de - kisebb és nagyobb főnököket helyez maga fölé és önálló, saját szabad akaratának elnyomását valósítja meg a pénzkeresés céljából.  Itt nem a munkaszervezés és a hozzáértés szempontjából tekintett alá- és fölérendeltségi viszonyról van szó, mert ez szükséges ahhoz, hogy az adott tevékenység hibátlanul és folyamatosan haladjon. Arról inkább, hogy a munkásra rákényszerítenek a munkavégzéstől független szabályokat és a munka mellé egy bizonyos viselkedésminta megvalósítását követelik tőle, amely esetenként erősen különbözik a munkás saját viselkedésformájától és jellemétől.
A munkás tehát rabszolgaként tevékenykedik, mert meghatározzák számára a napi munkaidőt, a két csengetés közti tíz-tizenöt perc szabályozza étkezésének kezdetét és végét, továbbá különféle büntetéseket helyeznek kilátásba számára az egyes szabályok megsértése esetén. Amennyiben a munkavállaló rendszeresen késik, munkáját hanyagul végzi, közösségi magatartása nem bonyodalommentes, úgy az ilyen munkás természetesen megérdemli, hogy eltávolítsák. A munkás anarchista viselkedése is súlyos akadálya a munka megvalósulásának, ha ugyanis a munkavállaló összekeveri szerepét a munkaadóéval, úgy súlyos hibát követ el.
A megfelelő munkavállalói magatartás az, ha a munkás becsületes, tisztességes, szorgalmas és az elemi embertársi tiszteletet megadja a vezetőknek és a kollégáknak, de sohasem szabad tűrnie a kiszolgáltatottságot, a megaláztatást és a büntetések különféle formáit, annál is inkább, mivel nem adhat lehetőséget arra, hogy elmarasztalják. Mindez természetesen eléggé utópisztikus elképzelésnek hangzik, s mindaddig az is marad, míg a társadalom nem biztosítja munkásai számára, hogy a tisztességes munkáért tisztességes bért kaphassanak, amiből tisztességesen eltarthatják családjukat. Amíg a társadalom és a gazdaság legfelsőbb vezetői kizsákmányolják az egyszerű munkavállalót és ehhez a politikai elit egyes képviselői aktív, vagy passzív segédkezet nyújtanak, addig a munkás a társadalom elnyomott és kizsákmányolt rétegéhez fog tartozni. Az ilyen társadalmi rétegtől - amely a lakosság legnagyobb hányadát alkotja - pedig nem lehet elvárni, hogy munkájával az országot felvirágoztassa.
Aki kényszerből vállal fel egyfajta munkát és szükségből elfogadja a napi betevőre is alig elég fizetést, az rabszolgalelkületűvé válik és egész egyéb tevékenységére is árnyékot vet ez a szellemiség. A rabszolga-szellemiséget pedig a munkás továbbörökíti gyermekeinek, s így egy elnyomott rabszolga-társadalom alakul ki, aminek a következményei rendkívül súlyosak, mind a lakosság egészségi-, mind pedig mentális állapotát tekintve.
Amennyiben valaki olyan tevékenységgel keresi a kenyerét, amit saját elhatározásából,  szívesen, kedvvel végez, azt nem a munka kategóriájába soroljuk, hanem a hivatásszerű-, hobbi jellegű, tevékenységek közé.
A rabszolgamunka ellentéte az ún. 'magasztos-munka', amely a Shirayan-Vajramutthí tanítások szerint a leglényegesebb. Ebben az esetben arról van szó, hogy az ember (esetünkben konkrétan a tanítvány) a közösség számára munkát végez mindenféle anyagi, vagy egyéb ellenszolgáltatás nélkül. Esetünkben egyesek kiveszik részüket az alapítványi adminisztráció feladataiból, a Tanulmányi Központ kertrendezési-, edzőterem építési- és egyéb járulékos feladataiból. Ezt a tevékenységet az indiai filozófiákban 'karma yóga' néven ismerik, amely a közösség tagjának, a közösség számára végzet önkéntes, önzetlen és hasznos munkája. Ilyet rendszeresen végez többek között a magyarországi 'Vaisnava Közösség' és az 'Árya Maitreya Mandala Buddhista Közösség' tagsága is. Enélkül a tevékenység nélkül nehezebben valósulna meg a közösségi cél, másrészt, ha a közösség pénzét (amelyből mindig kevés van) munkások bérének fizetésére kellene fordítani, abban az esetben a szakkönyvek vásárlására, eszközök és építőanyagok vásárlására jutna sokkal kevesebb. Az sem utolsó szempont, hogy a saját közösség tagja által végzett munka minden bizonnyal tisztességesebben, precízebben és anyagtakarékosabban valósul meg, mint az idegen munkás általi, akire folyamatosan figyelni kell, aki folytonosan inni, enni, dohányozni és pihenni akar, s akit csak a 'minél kevesebb munkáért minél több pénz' elve vezérel és nem a közösség céljai, érdekei.
Amelyik tanítvány használni kívánja az ingyenes közösségi létesítményeket, eszközöket, annak tudatosítania kell magában, hogy nem csak a javak felhasználásában, hanem azok megszerzésében és létrehozásában is aktívan közreműködnie kell, például közösségi munkafelajánlás által. Mindez nem kötelező és nem az egész közösségtől elvárt, hanem csak a közösség egy bizonyos kisebb hányadától, akik az egész közösséget képviselik munkájukkal. Ez a fajta munka csak akkor válik hasznossá, ha azt a felajánló saját elhatározásából, önzetlenül, szorgalmasan és precízen végzi. Aki például nem ért a famunkákhoz és a munkagépek használatához, az esetenként jelentős kárt tud okozni a közösségnek, ezért mindenkinek képességei és hozzáértése szerinti feladatot kell végeznie. A közösségi létesítmények és eszközök állagmegóvása, vagy felújítása, javítása szintén a közösség önkénteseinek feladatkörébe tartozik, mert egyetlen ember nem képes a közösségi gyakorlatozásokkal kapcsolatos feladatokat, munkákat elvégezni.
A szakmai feladatok elvállalása és elvégzése is ilyen munka. Amikor a tanítvány oktatói feladatokat vállal és tevékenységét a járulékos adminisztrációs és szervezési feladatokkal egyetemben legjobb tudása és hozzáállása szerint végzi, akkor amellett, hogy önmaga ismereteit és azok szintjét folyamatosan gyarapítja, egyben a közösség szakmai fejlődését is jelentősen elősegíti. Természetesen az oktatói munka sem kötelező, továbbá az erre vállalkozónak nem szabad elvárnia, hogy megélhetési költségeit a szakmai feladatok elvégzéséért cserébe a közösség vállalja át saját, szerény anyagi lehetőségei terhére. Mindezt a megélhetést biztosító tevékenységei mellé kell beillesztenie. Az önkéntes munkáért senki nem várhat anyagi ellenszolgáltatást, mert az a közösség érdekében történik, s az önkéntes munkavállaló maga is a közösség része, így önmaga számára is végzi az elvállalt feladatot. Egyébként lehetséges ellenszolgáltatásként igénybe venni a szakmai továbbképzést a Tanulmányi Központban, amelyet a szakmai vezetők a vezető mesterrel együtt ugyanúgy ingyen végeznek. Az sem mellékes, hogy aki segít a közösségnek, az a közösség tagjaitól is elvárhatja a segítséget, akár otthoni privát tevékenységeit illetően. Az önzetlen közösségi munka tehát hasznos dolog, mert segíti a közösség céljainak mihamarabbi előbbrejutását, és az önkéntes felajánló személyiségét is pozitívan befolyásolja, annál is inkább, mert a közösség hasznos tagjának érezheti magát.
Összegezve tehát, a munka a megélhetési alaptevékenységen, a tanult foglalkozáson túl egyrészt személyiségromboló rabszolga-munka, másrészt személyiséget fejlesztő közösségi-munka. Minden más tevékenység hivatás, szórakozás, vagy hobbi.
Amit szívesen végzünk, az épít minket, amit pedig undorral, az leépít. Ahhoz viszont, hogy minden esetben magunk választhassuk meg, mi az, amit elvállalunk és mi az, amit nem, folyamatos és szorgalmas tanulás szükséges. Valaki minél sokoldalúbban és magasabb szinten képzett, annál inkább képes megvalósítani, hogy önmaga ura legyen és ne mások által dirigált, beszűkült lehetőségű, másod-, vagy harmadrendű munkavállaló.
A régi India vándorszerzetesei és erdei remetéi is igyekeztek megvalósítani az egyéni önállóságot, nem engedték mások által irányítani az életüket, s ezáltal boldogok és kiegyensúlyozottak voltak szellemileg, testileg és lelkileg. Számukra a szabadság mindenek fölötti volt. Bizonyos kompromisszumok árán mai világunkban is megvalósítható mindez. 
A lényeg a szellemi- és fizikai szabadság kiharcolása és birtoklása. Magam is inkább lennék éhező szabad ember, mint jóllakott rabszolga. Emellett jó tudni, hogy azért a szabadság és a munka nem ellenségei egymásnak, mert a jól megválasztott munka a szabadság kiteljesítője lehet. 
 
/ ’Tigrislélegzet &. Gyémántököl’ Magazin, 1999. — Surjasampha Ajanayana /
 

A mappában található képek előnézete Délkelet-Ázsia


 

Hozzászólások

Hozzászólás megtekintése

Hozzászólások megtekintése

Nincs új bejegyzés.