Ugrás a tartalomhoz Lépj a menübe
 


Indiai Nyelvek és Írásfajták/3- Devanágarí

2009.08.21
a Devanágarí Írás
/első rész/
 
A szanszkrit nyelvet a 'nagari', vagy 'devanagari' írásmóddal rögzítették, mely a sémi jelrendszerből gyökeredzik.
A tibeti nyelv rögzítéséhez is a szanszkrit nyelv 'devanagari' jelrendszerét használták fel a tudósok, s végül is erre alapozva alkották meg az önálló tibeti írást. Szintén ezzel az írásmóddal rögzítik a ’Sindhi’-, a ’Páli’-, a ’Maráthi’- és a ’Hindi’ nyelvet is.
A 'devanagari' kifejezés jelentése: „"Istenek Földjéről Való".
A 'devanágarí' írás betűjeleinek lényegi része a 'bíja'. A betűjelek tetejét egy vízszintes vonal, a 'sútra' zárja, amely a jelek egymás mellé kerülésével folyamatos vonallá válik. Néhány jel esetén ez a vonalka megszakad, mert két egyforma 'bíja' esetén ez a megszakítás különbözteti meg egymástól a két másfajta hangzású jelet.
Az 'A' és 'Á' hangoknak megfelelő jeleket csak szó elején használjuk. Szó közben minden nem összevont, tehát egyszerű mássalhangzó-jel után automatikusan 'A' hang ejtendő, amennyiben nem szerepel a mássalhangzó jelhez kapcsolódva más egyéb magánhangzó-jel. Szó közben a mássalhangzó után következő 'Á' hangot egy rövid vízszintes vonalról kiinduló függőleges vonallal ( T ) jelöljük.

A mássalhangzó jelek legtöbbjének jobb oldalán egy függőleges vonal, a 'mátra' található, amely egy másik mássalhangzó kapcsolódása esetén eltűnik. A felső vízszintes vonal tehát a 'sútra', a jobboldali függőleges vonal a 'mátra', a vízszintes alatti és függőleges melletti jel pedig a 'bíja'. Egyes jeleknek több változatuk is van.

A többi magánhangzó-jel esetén is hasonló a helyzet. Ennek megfelelően tehát a magánhangzó-jel teljes alakját csak szókezdő jelként használjuk. A szóban szereplő magánhangzók jelölésére egy rövidített magánhangzó-jel változatot alkalmazunk, amely minden hangzó esetében más-más alakkal és módon kapcsolódik a mássalhangzó jelhez.

Az egyes jelek leírásakor az általános tanítási módszer szerint először a 'bíja' rajzolandó meg, általában alulról felfelé, majd pedig, (ha van) a 'mátra' szintén alulról felfelé, s végül a 'sútra' balról jobbra. Vannak más tanítási módszerek is, s mindig azt kell alkalmazni, amelyik leginkább megfelelő a jelek pontos és gyors elsajátításához. A jelek balról jobbra írandóak és olvasandóak. Egymás mellé rendelt két mássalhangzó esetén (amikor is az első hangzó 'mátra' jele eltűnik) a jelek balról jobbra, több mássalhangzó torlódásakor felülről lefelé olvasandóak.
 

                                              S       SH(A)          SI                     

    S            SI     R(A)        Y          Á        N(A)                        V(A)      DZSR        Á        MU       TTH         Í

       A             Á             E            I             U           Ú         L(A)         S(A)

                          K(A)     B(A)       DZS(A)    G(A)       N(A)      T(A)       M(A)      D(A)

 EgyEKA KettőDVI HáromTRI

NégyCATUR ÖtPANCA HatSAS

HétSAPTA NyolcASTA 

KilencNAVA TízDASA

ElsőPRATHAMA MásodikDVITÍYA HarmadikTRTÍYA

NegyedikCATURTHA * TURYA * TURÍYA

Ötödik  PANCAMA HatodikSASTHA HetedikSAPTAMA

NyolcadikASTAMA KilencedikNAVAMA TizedikDASAMA

A szanszkrit jelek magyarra történő átírásakor azt tapasztalhatjuk, hogy egyes betűk alatt, vagy fölött bizonyos kiegészítő jelölések találhatóak. Ezek arra szolgálnak, hogy segítsenek megkülönböztetni egymástól olyan hangok jeleit is, amelyeknek nincsenek a magyar nyelvben megfelelőik — vagy nem írhatóak át a megszokott módon — s ezáltal az adott szó kiejtése mégis jelölhető legyen.

 

A szanszkrit jelek magyarra történő átírásakor azt tapasztalhatjuk, hogy egyes betűk alatt, vagy fölött bizonyos kiegészítő jelölések találhatóak. Ezek arra szolgálnak, hogy segítsenek megkülönböztetni egymástól olyan hangok jeleit is, amelyeknek nincsenek a magyar nyelvben megfelelőik — vagy nem írhatóak át a megszokott módon — s ezáltal az adott szó kiejtése mégis jelölhető legyen.

A magánhangzók jeleinek két változata van, egyrészt a szókezdő jel, másrészt a szó közben használatos, egyszerűsített jel.

A szókezdő jelet csak a szó elején használjuk, szó közben nem. A szó közben használatos egyszerűsített jel a szó elejére nem kerülhet, kivéve a szókezdő mássalhangzó jel után ejtendő rövid "i"-nek megfelelő hang jelét, amely leíráskor minden esetben megelőzi a mássalhangzót. Ezek szerint miközben ezt a hangot a mássalhangzó után ejtjük, annak ellenére eléje írjuk.
A szó belsejében és a végén lévő többi magánhangzót a mássalhangzó jel mögé, alá, vagy fölé írjuk, attól függően, hogy melyik magánhangzójelről van szó. * Mögé: "á", "í", "o", "au". * Alá: "u", "ú". * Fölé: "e", "ai".
Már tárgyaltuk, hogy a mássalhangzójelek utánamennyiben azokat nem követi más magánhangzóautomatikusan "A" hang ejtendő. A fenti jelek alatt szereplő átírásokban ezt a hangot jelöljük zárójelben, mint a mássalhangzójel egyéb magánhangzó nélküli alapállapotát. A mássalhangzó után következő egyéb magánhangzó az "A" hangot minden esetben helyettesíti, tehát ebben az esetben nem ejtjük.
Ha a szó végén nem szerepel "A" hang, mivel a szó mássalhangzóra végződik, azt a szóvégi mássalhangzó után meghúzott vonalkával jelöljük, amelynek neve 'viráma'.

Ha a szóban egymás mellet két, vagy több mássalhangzó szerepel, azt mássalhangzó-torlódásnak nevezzük. Ilyenkor a mássalhangzó-jeleket nem teljes alakjukban, hanem a fentiekben is megjelölt módon írjuk össze, s ezeket nevezzük ligatúráknak.     

(továbbiakban a számok ligatúrái

 

 

Ezen a lapon akad pár hiba a devanágarí átírásokban, mert a rendszer valamiért nem akar együttműködni, de hamarosan kijavítom!!!

 

 

A mappában található képek előnézete Képek Indiából

 

Hozzászólások

Hozzászólás megtekintése

Hozzászólások megtekintése

Nincs új bejegyzés.